AMIT EGYEDÜL EGYIKÜNK SEM LÁTNA
magyar dokumentumfilm (116')

Feldmár András 54 éve van a pályán pszichoterapeutaként és 54 éve van terápiában páciensként.

"Minden pszichoterapeuta páciens, de nem minden páciens pszichoterapeuta. 54 éve vagyok pszichoterapeuta, mert én vagyok a legőrültebb. Nekem van szükségem emberi társaságra és semmi máshoz nem értek. Én vagyok a páciens. Én vagyok a szuperpáciens. Csak egy őrült töltené egész napját azzal, hogy másokat hallgasson."

A terapeutát és a pácienst szerinte az különbözteti meg, hogy a terapeuta több időt tölt terápiában, mint a páciensei. Más nincs. "Nincsenek ők, nincsenek mi - nem gyógymódra, hanem irgalomra van szükségünk mindannyiunknak. Aki ezt nem érti meg, az vélhetően kárt okoz."

A néző betekintést nyerhet Feldmár figyelemre méltó pályájának egyes szakaszaiba, például, hogy miként formálta többek közt R.D. Lainggel való kapcsolata, és hogy hogyan vált sokakat inspiráló, radikális pszichoterapeutává.

Rendező: Krámli András
Operatőr: Radványi Szabolcs, Makai Csilla
Vágás: Gara Márta
Zene: László Ábel
Animáció: Barasits András
Szerkesztő-asszisztens: Ács Dániel
Producer: Huszár Annamária

A film Feldmár András 2023-as magyarországi látogatása során elhangzott két előadásból (54 év tapasztalata - pszichoterapeutaként és páciensként) és egy exkluzív beszélgetésből készült.


KÖVETKEZŐ VETÍTÉSEK:



A filmről írták...





Ti írtátok a filmről...

Gyakran érdemes lefuttatnunk egy teljes FA frissítést 

16 évesen beültem a Tabán moziba, majd váratlanul és ledöbbenve regisztráltam, hogy most éppen tapasztalok valakit, aki ugyanazokat mondja, amiket eddig csak belül éltem. Éles, egyöntetű és tiszta lett hirtelen minden, szélessávú kapcsolódásban találtam magamat, amitől persze nagyon lelkes lettem. Ez volt a Feldmár András - Van élet a halál előtt? című dokumentumfilm megrendítő első pillanatdózisa. Minden szavának megvolt azonnal a helye, és reményt adott, hogy minimum egy ember már van a világon, aki őszinte és koreográfiák nélkül szabadon gondolkozik - és mindezt még meg is mutatja nekünk. Most, 2024-ben, 22 évvel később, még sokkal mélyebben és teljesebben rezonált az összes sejtem a friss felvételeket bemutató Amit egyikünk sem látna egyedül című dokumentumfilm bölcsességet és életet árasztó energiájára. Érzékelhetjük, hogy András továbbra is ugyanaz a fenomén, de szavai és jelenléte még tágasabb és stabilabb. A film tartalma mindenkiben megtalálja azt a formát és helyet, ahová be tud áramlani, és helyrekerül, egyértelműsödik, megerősödik, ami eddig lehet himbálózott a szélben, vagy saját bonyodalmától csomóba állt és bukfencezett. Ez mélységesen felszabadító, élhető pszichés perspektívát teremtő és inspiráló. Amit kapunk, abban nem válik szét elmélet és gyakorlat, így univerzális és egyben végtelenül egyedi is. (Saáry Eszter)

A természeti elemek képeivel élve: 22 évvel ezelőtt lehet több tüzet és levegőt lehetett érzékelni, most mintha már a víz és a föld lenne a dominánsabb.

Ennek a kardinális fő testérzete számomra- ahogy ő is mondani szokta -, hogy az életet engedjük élni magunkon keresztül.

Végtelenül sok olyan dolog van, amit egyedül egyikünk sem látna 

Ez a film számomra olyan, mint belélegezni a tiszta friss levegőt, és kifújni a használtat. Sokan ún. megosztó személyiségnek tartják Feldmár Andrást, ahogy ez itt is elhangzik. Én azonban sokkal inkább összekötő személyként érzékelem őt, mert minden, amit tőle hallok vagy olvasok, az arra inspirál, hogy közelebb kerüljek a dolgok gyökeréhez, a saját érzelmeimhez és gondolataimhoz, és mások érzelmeihez és gondolataihoz is - mégpedig azáltal, ahogy a nyelvet, amibe beleszületünk, nagyon odafigyelve kezdjük használni, és azáltal, ahogyan egymásra hatással vagyunk a kapcsolatainkban. Tinédzser korom óta foglalkozom a kommunikáció verbális és nonverbális formáival, mindig kíváncsian figyeltem az emberi interakciókat, de még mindig újabb rétegeit, mélységeit és magasságait fedezem fel annak, hogy hogyan tudunk és hogyan nem tudunk kapcsolódni egymással, ahogy a különböző valóság-élményeinket igyekszünk összeegyeztetni. Ez egyszerre bámulatosan gyönyörű és fájdalmasan tragikus is szerintem. Erről szól számomra ez a film is, aminek a vége tulajdonképpen nem egy lezárás, hanem éppen a kezdete lehet az izgalmasabbnál izgalmasabb beszélgetéseknek és mindenféle együttlevéseknek. Hiszen végtelenül sok olyan dolog van, amit egyedül egyikünk sem látna. (Csurgai Zs. Kunigunda)

FA erőfeszítés nélkül láttatja a lényeget 

"... egy másik fajta tudomány, ami szereti azt, amirol valamit akar tudni és jegyzetel, hogy mi történik akkor, hogyha szeretem és nem kínzom..... mondjuk van egy gyönyörű nő és meg akarom ismerni..., nem lenne érdekesebb, ha elkezdeném szeretni ezt a nőt és bátorítanám, hogy legyen szabad és élvezném a társaságát? Akkor egészen más dolgokat tudnék meg róla. " FA

Van abban számomra valami tisztaság, ahogy FA erőfeszítés nélkül láttatja a lényeget. Még számtalanszor végig lehetne nézni és hallgatni, ahogy az egyszerűségében új és új rétegek jelennek meg. Mindennek az alkotók előzékenyen és nagyvonalúan nyújtanak teret, az összekötő animációk ívet és kereteket adnak, hogy mindezt rendszerben tudjuk érzékelni. Köszönöm az élményt nektek! (Mercédesz)

Kevés ember mondja el magáról, hogyan vált terapeutává 

Az otthoni felvétel a kedvencem, jó kis családias hangulatú. Nagyon tetszik, hogy van egy szép filozófiai íve a beszélgetésnek, hogy a pszichiátria, pszichológia kontextusban jelenik meg, nem csak úgy önmagában lóg a levegőben, mintha ide pottyant volna a semmiből, hiszen nem megszületett ez a tudomány, hanem a filozófiából vált ki. Szerettem a zenéket és a grafikákat is, illik a témához, könnyedebbé teszi. Tudtam volna 8 órán keresztül is nézni. Érdekes volt András életéből is látni egy kicsit, magát a folyamatot, hogy hogyan vált terapeutává, ezt nagyon kevés ember mondja el magáról, általában csak egy jelen állapotot ismerünk de az oda vezető utat nem. Fontos az a mondat és ezt érdemes népszerűsíteni a szakmában is , hogy a címkézés pl. hogy valaki alkoholista az mennyire nem mond semmit egy emberről, tényleg csak a tünetet nevezi meg de a probléma forrásával nem foglalkozik. Tök jó hogy a családi életből is hozz praktikus példákat pl. a gyerekekkel kapcsolatban. Az Empátia is nagyon megfogott, hogy amikor egy páciens a problémájáról beszél, akkor ő elgondolkodik adott azon, hogy ő maga milyen körülmények között döntene így. Én ennek eddig ahová terápiára jártam főleg az ellenkezőjével találkoztam, amikor azt jelezték vissza hogy ők aztán ilyet sosem tennének, De igazából sosem gondolják végig a másik ember helyzetét. (Szilvi)


Írok a filmről/kérdésem van...